Tatabányán vette kezdetét az idei Országos Utánpótlás Rali-Túra Bajnokság.

Új autóval, új reményekkel vágtunk neki az évnek. A Suzukit lecseréltük egy erősebb, A3-as Honda Civic-re. Csapatunkhoz ismét csatlakozott Fábián Ottó lányával, Dorottyával az oldalán. Ők is új versenygéppel, egy A3-as Suzuki Swift Sporttal álltak rajthoz.

A rendezők idén kissé megnehezítették a dolgunkat, ugyanis a szokásos  tatabányai pályák mellé bekerült a programba az écsi Rábaring is. A nehézséget az jelentette, hogy a Rábaring útfelülete rendkívül „gumigyilkos”. Hogy érzékeltetni tudjuk, milyen extrém igénybevételt jelent ez, elárulunk egy műhelytitkot. A 2011-es évet ezen a pályán kezdtük egy sprint futamon. 40 km-t tettünk meg a ringen (5 x 8km) és 10 db 50%-os versenygumit füstöltünk el tükör simára. Ezért is tartott mindenki tőle, aki ismerte. Ha figyelembe vesszük, hogy egy garnitúra új versenygumi kb. 1000 euróba kerül, akkor könnyű megérteni miért okozott sok fejtörést számunkra a gumiválasztás. Végül is egy félmegoldást mellett döntöttünk, egy félig utcai, félig versenygumival (ami lényegesen olcsóbb) kezdtük a versenyt szombat délután a 17 km hosszú rábaringi körgyorsaságin.

A Hondával még erősen magázódtunk az első szakaszon, a rajttól 500m-re meg is forogtunk, de mégis 2. időt sikerült futnunk 11 mp hátránnyal. Mögöttünk 9,8 mp-el Fábián Ottóék a harmadik időt autózták. A szakaszgyőztes A3-as ladás páros nem sajnálta az abroncsokat, igazi versenygumikat tett föl.

Vasárnap reggel ismét a rábaringi szakasszal folytattuk a versenyt. Csapattársaink a ringre szánt gumijaikat szombaton nullára koptatták, így kisegítettük őket két versenyslickkel. Az időeredményeken meg is látszott, sokat javítottak Ottóék és mi is, mégsem változott a sorrend. Mi ismét másodikok lettünk 5,7 mp-el, Ottóék mögöttünk 6,1 mp-el a harmadik időt érték el. A versenyre innentől rányomta a bélyegét a ringen begyűjtött sok másodperc, amiért csak magunkat okolhatjuk. Kemény feladatnak ígérkezett ledolgozni.

A szervizpark után mindannyian új versenyabroncsokat raktunk fel, és elindultunk a Tatabánya környéki pályákra. A kategória első helye 16,7 mp-re volt tőlünk, Ottóék pedig 15,9mp-re voltak mögöttünk. Mindkét szakasz híres rallye gyorsasági, a régi idők Esztergom Rallye-jának szerves részét képezték.

A Rugógyári és az Oroszlány-Pusztavám szakaszokon is Fábiánék diktálták a tempót. Mindkét szakaszt megnyerték. Mi mindkét alkalommal a második időt autóztuk, a kör végére 12,1 mp-re faragtuk hátrányunkat, Ottóék 11,4 mp-re közelítettek meg minket.

 A következő körben a Rugógyárin ismét második időt autóztunk, Ottóék tovább faragtak a hátrányukból. Az oroszlányi szakaszon végre sikerült gyorsaságit nyernünk csapattársaink előtt. Abszolút értékelésben a 19. időt autóztuk, ami a tatabányai gépparkot tekintve kiváló eredménynek számít. A kör végére tartottuk a második helyet, 8,4 mp-el voltunk már „csak” lemaradva. Csapattársaink 6,4 mp-re faragták hátrányukat velünk szemben.

Az utolsó szervizben már lógott az eső lába, így a záró rugógyári szakaszra esőgumit tettünk fel. Úgy gondoltuk, hogy ez az egyetlen módja, hogy a 8,4-et behozzuk egy gyorsasági alatt. Persze ehhez az időjárás kegyességére is szükség lett volna. Ugyan elkezdett a rajtban szemerkélni az eső, de ez kevés volt ahhoz, hogy a puha gumi előnyét előcsaljuk. Taktikánk tehát nem vált be. A gumiválasztásunk hátrányt nem okozott, nem melegedtek el a puha slickek, sőt javítani tudtunk a legjobb időnkön is, de nem eleget. Fábián Ottóék viszont ezen a gyorsaságin egy fantasztikusat mentek. Abszolút 15. időt autóztak, ami egy óriási eredmény az 1,6-os Swift Sporttal. Ez a hajrá éppen elég volt, hogy ledolgozzák 6,4 mp-es hátrányukat, megelőztek minket 1,7 mp-el. Gratulálunk nekik, szép volt!

A rallye versenyeken minden helyre pontosan időre kell érkezni, ilyen a cél is. Fábián Ottóék a célból 1 percet késtek, amiért 10 mp büntetést kaptak, így a verseny hivatalos végeredménye a következőképpen alakult:


1. Bardóczy Ádám – Bardóczy Laura  51:12.7
2. ifj. Antalffy György – Vas Borosi Ádám 51:22.9
3. Fábián Ottó – Fábián Dorottya 51:31.2

A csapatversenyben idegenlégiósként az Aczél András – Major Imre páros az N1 kategória győzelemével segítette csapatunkat, így a csapatversenyben a második helyet szereztük meg.

Az új versenyautónk kitűnően vizsgázott, köszönet érte a Kaptás Racing Teamnek. Sokat tanultunk a Hondáról, és bár még nem tudtunk vele úgy menni mint a Suzukival, a verseny végére már közelítettünk hozzá. Elégedettek lehetünk az eredménnyel. Bíztató időket autóztunk a mezőny többi tagjához és a profik, azaz a Rally elsőosztály versenyzőihez képest is. ( http://www.motorsport.hu/ftp2/RTE_120422/gy7.html )

A következő futamunk Ózdon, május 20-21-én lesz.


[nggallery id=30]