Ifj. Antalffy György gyerekkorában a sok történetet hallva elhatározta, hogy ő is autóversenyző lesz. Amint lett rá lehetősége, -az apai intelmek és féltés ellenére- saját erejéből vágott bele a rallysportba. 2008-ban abszolút nulla tapasztalattal és egy szintén kezdő navigátorral a Biner SE színeiben elindultak az Országos Utánpótlás Rallye Bajnokság Suzuki Tehetségkutató Kupájában. Nem volt zökkenőmentes a tanulóév. Sikerült néhány kisebb-nagyobb horpadáson kívül egy totálkárt is összehozni. 2009-ben új csapathoz a Booster Racing Teamhez igazolt. Öt alkalommal volt dobogós, az utolsó futamon a kupa többszörös bajnokát legyőzve, sikerült futamot is nyernie, és év végén a Tehetségkutató Kupa második helyén végzett . 2010-ben új kihívásokat keresve kategóriát váltott . Állandó navigátor hiányában két beugró navigátorral Kőhegyi Józseff el és Vas Borosi Ádámmal, és új versenyautóval vágott neki az évnek. Lecserélte a 8 szelepes Suzukit egy gruppe A-s Swift GTi-re. Sajnos az új sporteszköz öt alkalommal hagyta cserben Gyuriékat, minden egyes alkalommal –technikai hiba miatt – az első helyről kényszerültek feladni a versenyt. Két dobogós helyezéssel (egy kategóriagyőzelem és egy második hely) így is sikerült az év végi összesítésben a bronzérmet megszerezni. 2010 végén Ádámmal megalapították saját csapatukat az Antalffy Motorsport Kft-t. A csapat létrehozásának alapvető célja az volt, hogy profi szinten folytathassák tovább a versenyzést az Országos Rallye Bajnokságban. 2011-ben Ádámmal megnyerték az Országos Rally Utánpótlás Bajnokság A2 géposztályának bajnoki címét. 2012-ben feljebb léptek az A3 géposztályba egy Honda Civic Vti-vel. Az új kategóriában már az első évben megszerezték a bajnoki címet, csapatuk az Antalffy Motorsport pedig a csapatverseny bajnokaként zárta az évet.