„Bármely rajongót, ha megkérdeznénk, hova állna legszívesebben egy mecseki futamon, jobbára az Antalffy-kanyart jelölné meg. Mert ott mindig történik valami…
Igazság szerint már az 1977-es névadás előtt is csúsztak, borultak ott árokba autók, de valószínűleg nem olyan neves versenyzőkkel, akik miatt névadót celebráltak volna a nézők. De mi történt harminc évvel ezelőtt? Csákváron trófeák vadászhangulatú környezetében, pompás vacsora és hűs sör mellett mesélt dr. Antalffy György.”
„Harminc éve lettem névadója a mecseki kanyarnak… Ma is emlékszem Pécs különleges atmoszférájára. Nem teljesen igazak a nagy berúgásos, bulizós anekdoták. Verseny után iddogáltunk olykor – egy ízben fél méter konyakot ittam: ötven centi hosszan kértem az elképedt pincérhölgytől, kirakni a féldeciket… Edzéseken néha a gyönyörű helyi hölgyeknek is bókoltunk, de a futamokra mindig komolyan készültünk, a győzelmet sosem adták ingyen…
Örülök, hogy a mai fiatalok a rólam elnevezett kanyarba járnak, pedig tán azt sem tudják, kicsoda Antalffy György. Ha azt hiszik, nagyot hibáztam, azért estünk el, tévednek.
Mielőtt elmesélem az Antalffy-kanyar névadásának hiteles történetét, vegyük szemügyre, milyen pályaszakaszról is van szó, és mi a titka. Elsősorban az, hogy a gyorsasági vége felé helyezkedik el. Akkortájt éjszaka is versenyeztünk, s mire ehhez a ponthoz értek az autók, már vörösen izzó féktárcsával nyújtottak pompás témát a fotósoknak. Hiszen a lámpásvölgyi Jobb-4 kifordulótól legalább 100 méter szintkülönbséggel értünk le a Tripammer-fához, ahonnan ismét lefelé folytatódik az út, a célig.
Az R12-es Gordini váltója kidobta a harmadikat. A Budapesti Volán színeiben, dr. Tandari Jánossal a Renault 12 Gordinivel indultunk az 1977-es Mecsek Rallye-n. A lámpásvölgyi rajt után pokoli igénybevételt szenvedett el az autónk, Kantavár felé már éreztük, a sebességváltó minduntalan kidobja a fokozatokat. Ebben a szituációban Jancsinak még az a feladata is volt, hogy a sebességváltó karját minden egyes kapcsolás után kézzel megtartsa, és vigyázzon, hogy az ne ugorjék ki. Mivel erre csak a nagyobb razkodások, differálások alkalmával került sor, a lámpasvölgyi gödrös terepről kikanyarodva az aszfaltra, úgy gondoltam, már fölösleges tartania, mert a sima úton remélhetően sebességben marad. A következő néhány kanyar igazolta elképzelésemet, és már a Tripammer-fa előtti vadászháznál száguldottunk lefelé, közeledtünk a cél felé.
Néhány fordulóval a cél előtt az egyik Jobb-3-as, beszűkölő kanyarba egy kicsivel gyorsabban érkeztünk, mint ahogy szoktunk, ezért „lesnitteltem”, a padkára hajtva levágtam a belső ívet. Ettől a rázkódástól a váltó ismét kidobta a harmadik fokozatot. Legalább 120-szal kezdtünk fordulni, s a hirtelen megtorpanást már nem lehetett kivédeni: lévén elsőkerékhajtású, a Renault frontálisan féltéglaként vágódott velünk együtt a bal oldali árokba. Azonnal mintegy fél méterrel lett rövidebb az autó eleje…
Nem sérültünk meg, kiszálltunk, és persze odasereglettek a nézők. Volt köztük egy túraversenyző házaspár is, akik elmondták, ők a miénket megelőző túrafutamban borultak fel, és fejtetőn csúszva álltak meg. A biztonsági övön lógtak, az asszony rászólt a férjére, csináljon valamit. Ő megnyomta a heveder kioldógombját, mire a hölgy fejre esett és jól összehorzsolta magát. Ezen aztán jól hajba kaptak. Amikor látták, hogy mi nevetgélve fogjuk sajogó tagjainkat, az asszony jó hangosan megjegyezte: „Látod, a menők nem veszekednek!”
Utána már nézőként lehettünk szemtanúi az Egri Volán párosa által vezetett Fiat 131 hatalmas borulásának: keresztbe állt a nagy autó, befordult, és a jobb oldali meredélybe borult. Utána a túraosztályból még egy öreg Fiat 500-as és egy Moszkvics végezte a frissen elkeresztelt Antalffy kanyarban.”
(forrás: Fekete Kálmán: A Mecsek Rallye 40 éves története)