Szendrő lett a mumusunk…
Hiába a 100%-os felkészülés, már az első szakasz rajtjában fel kellett adnunk a versenyt.
Tíz pont előnnyel érkeztünk a bajnokság ötödik állomására, de tudtuk, hogy nem lazíthatunk. Ugyanolyan alaposan felkészültünk erre a futamra is, ahogyan azt eddig tettük az év során, sőt, egy kicsit még jobban is. Tudtuk, egy apró hiba és az előny könnyen elszállhat.

Most is egy újabb futamgyőzelem volt a célunk.

 

Az autó kiválóan fel lett készítve, verseny előtt a váltót és a féltengelyeket erre specializálódott szakműhelyekben ellenőriztettük, hátha a Veszprém Rallye kárt tett bennük. Garanciát kaptunk, hogy a versenyautónk leggyengébb pontjai még minimum két versenyt kibírnak. Ennek ellenére az első gyorsasági szakasz rajtjában eltört a jobboldali féltengelyünk. Hideg időben, hideg gumival ez nem szokott előfordulni, értetlenül állunk a dolog előtt.

Tavaly ezen a versenyen 5 kilométert bírt a féltengely, most egy métert sem tehettünk meg. Akkor tudtuk, hogy a féltengely rúd nem bírta. Azt a hibalehetőséget még akkor kiküszöböltük…

 

Szóval Szendrő lett a mumusunk. Hiába a rengeteg befektetett munka. Mindenki maximálisan teljesített, senki sem hibázott. A technikai sportokban ez sajnos benne van.
Az előnyünk négy pontra csökkent, de továbbra is vezetjük a bajnokságot. Még három aszfalt futam van hátra, kemény küzdelmekre számíthatunk.

A következő versenyünk Vácon lesz, gyorsan összeszedjük magunkat és folytatjuk a munkát.