Az autó szép lett, jó lett, de elrontottuk… Tizenegy induló volt a kategóriában, végig vezettük a versenyt, de az utolsó szakaszon fel kellett adnunk az első bajnoki futamot.

A Kaptás Racing Teamnek köszönhetően az autó kifogástalan állapotban várta a rajtot, sőt, az idei évre új külsőt is kapott. Nagy figyelmet fordítottunk a pályák feldolgozására, minden szempontból alaposan felkészültünk az idénynyitó futamra. Szükség is volt rá, hiszen a kategóriánk nagyon megerősödött. A tizenegy párosból bevallottan öt-hat jött győzni Egerbe, és erre meg is volt minden esélyük.
Bár érzésünk szerint óvatosan kezdtük a versenyt, mégis már az első szakasztól vezettünk. A második gyorsaságin egy kevéssel maradtunk le a szakaszgyőzelemtől, de az első helyünket tartottuk. A szervizparkban eltöltött pihenő után ismét megnyertük az egerszalóki szakaszt, és tovább növeltük az előnyünket. Az utolsó előtti, siroki gyorsasági végén, egy dobálós részen „megkínoztuk” a váltót, amit az nem hálált meg. Az utolsó 400-500 méteren már csak gurultunk, mégis második időt futottunk. 12 másodperc előnyünk volt a kategóriában, de a sebességváltóból borzasztó hangok jöttek ki. Úgy döntöttünk nem adjuk fel, győzni jöttünk, megpróbáljuk végigcsinálni. Még az utolsó szakasz rajtjáig el tudtunk jutni, azonban az első pár száz méter után megszűnt a hajtás. Sajnos ismét vezető pozícióból kellett feladnunk a versenyt.
Hazudnék ha azt mondanám nem vagyunk csalódottak, de nem adjuk fel! Ózdon újra támadunk! 🙂

[nggallery id=13]