2010-es év utolsó és talán a legnehezebb versenyén a kategóriánk második, az abszolút értékelés 35. helyét sikerült megszereznünk a 170 fős mezőnyben.Nem mindennapi körülmények fogadtak minket a 2010-es évadot búcsúztató Szilveszter Rallye-n. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, bár napfényes idő köszöntött minket a verseny reggelén -19°C-os hideg várt minket. A futamnak helyt adó Hungaroringen hiába szórták a sót, csak arra volt elég, hogy a hó helyett jég borítsa a pályákat. A dolog nehézségét az adta, hogy a rendezők – a verseny egyenlő feltételeinek biztosítása érdekében – nem engedélyezték a szöges gumik használatát, így utcai téli gumikkal vágtunk neki a versenynek. Napközben pár órára ugyan “felmelegedett” az idő -2°C -ig, de ez is csak arra volt jó, hogy a verseny végére még jegesebbek legyenek a szakaszok.

img_1147

Ilyen körülmények között a dobogós célba érkezést tűztük ki magunknak. Az elmúlt év sorozatos kudarcai után szerettünk volna egy kis sikerélményt okozni magunknak és a csapatunknak.

A verseny egy éjszakai szakasszal kezdődött. Sajnos már ezen a szakaszon is utolértük az előttünk rajtolókat és sokáig nem volt alkalmas hely az előzésre, ezért meglepett minket, a nyitó szakaszon elért abszolút 31. és kategória 3. helyezésünk. A második napon ott folytattuk, ahol abbahagytuk, kockáztatás nélkül feljebb léptünk a második helyre, sőt,  az ötödik gyorsasági szakaszon sikerült egy abszolút 26. időt teljesítenünk.

A verseny végén a kategória 2. hely és az abszolút értékelés 35. helyét sikerült megszereznünk a 123 célba érkezett páros közül. A kitűzött célt teljesítettük a csapatunknak meg volt az oka az örömre. Szép befejezése volt ez a 2010-es esztendőnek.

[nggallery id=16]