Tökéletes verseny a közel sem tökéletes autóval. Ötödik sebességfokozat nélkül is sikerült megnyernünk a nyergesújfalui futamot. Ráadásként a csapatversenyt is megnyertük!

A nagy hagyományokkal rendelkező Esztergom Rallye-t ezúttal a megszokott pályákon, de nyergesújfalui központtal rendezték meg.

A felkészülésünk közben adódott egy komoly problémánk, ugyanis a versenyt megelőző héten Ádám dereka becsípődött. Szerencsére csapatunk oszlopos tagja, a kényszerpihenőt töltő Böröczi Levente azonnal vállalta a tartalék navigátor szerepét, ha Ádám állapota nem javulna meg a versenyre. Az intenzív orvosi kezelésnek és a pályabejárást követő gyógymasszázsnak köszönhetően Ádám mégis tudta vállalni a futamot. A pályák feldolgozása jól sikerült, már jól ismertük ezeket a szakaszokat, a tavalyi tapasztalatokat felhasználva kicsit gyorsítottunk az itinerünkön.

Csapatunkhoz az utolsó két versenyre csatlakozott Rábl Tibor Csizmadia Csabával az oldalán, az N1-es Suzuki Swift GTI-vel. Tibáék korábban kategóriatársaink voltak, nagyon gyorsak, ráadásul nekik ez hazai pálya volt. Két fix versenyzőpárossal a szabályok már lehetőséget adtak arra, hogy benevezzünk a csapatversenyre. Idegenlégiós pontszerzőknek a korábbi csapatunk versenyzőit, a Hidegkúti Balázs – Kőhegyi József párost kértük fel, a Rali-Túra 2009-es Suzuki Tehetségkutató Kupájának bajnok párosát.

fotó: Kaczor AttilaAz első gyorsasági a Lábatlan-Bajna volt. A szakasz közepéig minden rendben ment, ám akkor jött a rémálom. A sebességváltónk ötödik fokozata eltűnt! (Mondanom sem kell, hogy a legutóbbi revízió óta két gyorsasági szakasz volt benne!) Megijedtünk, nem tudtuk, hogy mi okozza a hibát, de a többi fokozat jól működött, így végig tudtunk menni. Ráadásul nem is olyan rossz idővel, hiszen a tavalyi eredményünket is megjavítva kategória elsőként abszolváltuk az első gyorsaságit.

A bajnokságban velünk pontegyenlőségben lévő György Tamásék motorja felmondta a szolgálatot, így már “csak” a négy ponttal mögöttünk lévő bajnai Madari Imiékre kellett figyelnünk. Náluk 1,2 másodperccel voltunk gyorsabbak.

A soron következő szakaszt, a Tardos-Bikolpusztát egy baleset miatt törölték. Ennek kicsit örültünk, mert legalább az autót kímélve érkezhettünk meg a szervizparkba. Ott egy nagyon gyors döntést kellett meghoznunk: Lecseréljük a váltót a tartalék „utcaira”, ami nem biztos, hogy kibírja az erősebb motort, vagy fent hagyjuk a versenyváltót és az első négy fokozatot használjuk csak, vállalva, hogy akár szét is robbanhat. A szervizidő szoros volt, és az sem volt egyértelmű, hogy melyik változat kockázatosabb. Úgy döntöttünk, megpróbáljuk az ötödik fokozat nélkül teljesíteni a második kört, marad a hibás váltó.

Újra a lábatlani szakasz következett. Beleadtunk apait-anyait, a “bajóti elágban” csak egy hajszálon múlott, hogy nem az árokban kötöttünk ki, de végigértünk. Az ötödik fokozat továbbra is nagyon hiányzott, hiszen így az autó végsebessége 165-ről 135 km/h-ra csökkent.


Ezen a gyorson négy alkalommal kellett legalább 10 másodpercet tiltáson “utaznunk”. Viszont minden mást elvállaltunk becsülettel, az időeredményünk meglepetésre nem is lett rossz. 0,1 másodpercet kaptunk riválisunktól, így továbbra is vezettük a versenyt.

fotó: Kaczor Attila

A negyedik tardosi szakaszt ismét törölték egy újabb baleset miatt. A szervizcsapat ezalatt egyeztetett a váltó karbantartójával. A szervizbe érve megbontották az oldalsó fedelét, hogy kiderítsék mennyire kockázatos a versenyváltót használnunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az ötödik fokozat úgy tört le a tengely végével együtt, hogy az nem okozott nagyobb bajt. Az elszabadult alkatrészt a srácok kivették és kezünkbe nyomták :). A szervizidő is elegendő volt és legalább azt is tudtuk, hogy szinte biztosan végig tudjuk csinálni a versenyt a négysebességessé vált szerkezettel.

Az utolsó körben ismét Lábatlanon kezdtünk. Az időnkön 0,9 másodpercet javítottunk, riválisaink azonban csak 0,1-et tudtak. Így megnyertük a szakaszt és előnyünket 1,8 másodpercre növeltük, ami nem túl sok. Az utolsó gyorsaságira maradt a döntés!

A Tardos-Bikolpuszta Magyarország egyik legjobb és legtechnikásabb pályája. Itt “csak” kétszer utaztunk tiltáson, talán nem számított annyira a hiányzó ötödik fokozat. Volt benne bőven elvállalós rész, ahol sokat lehet kapni, ha az ember elveszi a gázt.

A rajtban megnyugtattuk egymást, hogy nem kockáztatunk, gyors haladás mellett biztonságosan autózunk. Annyira tempós a pálya, hogy a kockáztatás nélküli sebességünk is borzasztóan gyors volt belülről. Megcsináltuk pontosan azt, amit -ezek szerint- jól felirtunk.

Egy “kedves” momentumot hagy emeljek ki: Miután a “vadászházas kanyar” előtti nagy bukkanón keresztben repültünk a levegőben, Ádámnak tovább kellett diktálnia a gyorsan érkező kanyarokat és csak a következő egyenesben tudta mondani: “Szétrúgom a segged!” 🙂

Soha nem felejtem el az izgatott várakozást a célban. Ahogy kiszálltunk, visszadobtuk a sisakot az ülésre és futás a beíróba: Vajon elég jól jöttünk a győzelemhez? Mit jöttek az Imiék?

Szerencsére elég volt a tempó, nyerni tudtuk a szakasz 2,8 másodperccel. Így összességében 4,6-al nyertük a versenyt. Szoros küzdelem volt!

A célban jó volt a hangulat, ott ünnepeltek Kaptás Leviék is, akik győzelmükkel már most bajnokok lettek. Gratulálunk nekik, és köszönjük a sok segítséget, amit eddig nyújtott nekünk a Kaptás Racing Team!

Még volt időnk megvárni Rábl Tibáék győzelmét is, amivel a csapatbajnokságot is megnyertük. A harmadik csapatbajnok párosunkkal, Hidegkúti Balázsékkal a Parc Fermébe álláskor találkoztunk. Ők az N3 kategóriát nyerték meg, náluk is letörölhetetlen mosoly volt az arcokon.fotó: Nagy Zita www.zizifoto.hu

Ezzel a győzelemmel a bajnokságban előnyünket 6 pontra növeltük. A nyolcadik, utolsó futam következik. Tatabányán már elég lenne az ötödik helyet megszereznünk, hogy bajnokok lehessünk. Szurkoljatok, hogy a technika ördöge szabadságon legyen! Mi továbbra sem lazítunk, cél a bajnoki cím!

 

[nggallery id=26]